Kamarás Klára

A gólya és a vakond

 
Három tojást rakott a gólyamama, két szép nagyot, de a harmadik valahogy kisebbre sikeredett. Mondta is a gólyapapa:
– Ebből nem lesz semmi, legfeljebb záptojás.
Ki is keletek a fiókák, kettőből erős ügyes, de a harmadikból se lett záptojás, csak abból egy kicsit kisebb gólyacsemete kelt ki. A gólyamama addig pátyolgatta, etetgette, nagy - nagy szeretettel, míg mind a három szépen megtollasodott. A legkisebbel kellett legtöbbet törődni, ő kapta a legjobb falatokat, ő bújhatott este a legkényelmesebb helyre a gólyapár szárnyai alatt. Ki is használta a kis csibész a megkülönböztetett helyzetét. Mikor a többiek már a szárnyukat próbálgatták, ő lustán szundikált a fészek közepén. Gólyapapa hiába bökdöste a csőrével:
– Gyerünk fiam, ne  lazsálj, hamarosan vége a nyárnak és akkor hosszú út vár ránk!
Úgy tett, mintha mozdulni se tudna. A gólyamama pedig mindig védelmére kelt:
– Hadd pihenjen szegény picikém, biztosan nem elég erős még – kelepelte és még finomabb falatokat hozott neki.
A kis gólya pedig csak hízott, hízott, de mivel nem akart mozogni, a szárnyai nem erősödtek meg.
Elérkezett a nagy utazás ideje és hiába volt minden, a családnak el kellett indulni, de a lusta kis gólya csak az udvar sarkáig jutott el, oda is amolyan zuhanórepüléssel.
Ott álldogált árván, naphosszat, természetesen fél lábon, mert hallott egy verset a házbeli gyerekektől és ebből tudta, hogy ez így szokás, hiszen már Arany János is megírta. Reszketett is, mert hidegre váltott az idő.
Egyik nap amikor így tűnődött, megmozdult lába előtt a föld és a kupacból egy kis állatka dugta ki az orrát.
A kis gólya csak nézte, nézte:
– Ő talán egy kis vakond?
A kis vakond is nézte, nézte a gólyát:
– Ő talán a kis gólya!
Ahogy csodálták egymást,  így sóhajtottak:
– Ha én a jó meleg föld alatt bujkálhatnék, nem kellene itt fáznom!
– Ha nekem olyan hosszú, hegyes csőröm volna, könnyebben áshatnám a járatomat!
Így vágyakoztak mindketten valami nagy változásra.
Meghallotta ezt a kert csodatévő tündérkéje, egyet suhintott a varázspálcájával és mindkét kívánság teljesült.
Ott is hagyta volna őket, hadd örüljenek az új lehetőségeknek, de alig jutott az első bokorig, máris megütötte fülét a sopánkodás:
– Jaj, tele lett a szemem földdel, nem látom a szép égboltot, és nem hallom már a békák vartyogását se!
– Jaj, ez a hosszú csőr a fejemen! Beleakad minden gyökérbe itt a föld alatt. Beomlott a járatom és már magamat is majdnem összekaszaboltam.
A kis tündér megsajnálta őket, újra suhintott a pálcájával, és máris helyreállt a rend.
A kis vakond egy szempillantás alatt eltűnt a vakondtúrás alatt, a gólya pedig megfogadta, hogy minden nap gyakorolja a felszállást, leszállást. Ha szerencsésen átvészeli a telet, jövőre már elég erős lesz, hogy ő is a többiekkel utazhasson. 

***

 

     Brumi kutya levelei Prézli Alfrédhoz

   
I.

1.

Kedves Morzsa Frédi!

Ha valaki kérdi,
ki lehet e kutya,
mondd, hogy a kert ura,
Klára kedvenc ebe,
mely nem nyugszik bele,
hogy a mócsingokat
más ebe megegye.
Féltékenyen őrzöm a tálam,
alapvető erkölcsi kérdés ez nálam!
Ha nincs szó kajáról,
szívesen ugatok nagykutyák bajáról,
vagy ha érdekelnek a helybéli pletykák,
neked elmesélem,
ha találkozunk kinn, ott, azon a téren,
amely címen lakom.
Aztán jelet hagyunk egy lámpaoszlopon.
Így, ha keresnének a tüzelő szukák,
kik az ismerkedés más módjához buták,
ne töltsék az időt hasztalan szimattal,
hanem ránk leljenek, mielőtt a hajnal,
és a sintér minket észrevenne,
mikor a kocsmába betér egy felesre.
Látod, a hétvégi program nálunk tuti.
Csahosan üdvözöl új barátod:
Brumi.

2.

Kedves Prézli!

Bocsáss meg nekem kedves Alfréd,
hogy egyből leFrédiztelek nemrég,
de errefelé minden kutya tudja,
sőt gazdám is és minden pereputtya,
hogy Frédi az Alfréd beceneve,
s ezért én eleve nem gondoltam arra,
hogy tán megsértelek vele.

Magyar nevet adni pedig újra divat lehet,
így kerül a levelembe Morzsa: Prézli helyett.
Mint látod kedves csahos kis barátom,
most már minden vakkantásom megvigyázom,
és megadom a módját e levélnek,
bár lenne mondanivalóm temérdek.
Jól tudom, hogy milyen sok a dolgod,
Megvéded a házat s nem csinálsz bolondot
magadból, se másból.
Kiveszed a rászed minden kutyaságból.
A környékünkön minden kutya tudja
hogyan menekült el a vízszámlás futva,
mikor a kiskapun óvatlan belépett…
El tudom képzelni azt a rémült képet!

Nekem nem jutott a vízszámlás bokája,
csupán a plébános elszakadt csuhája,
de nem az én bűnöm, hisz' rablónak látszott,
amikor egy asszony ablakán kimászott,
és ha már a gazda a szobában egyszer
azt ordította, hogy "Elkaplak gazember..."
én, mint kötelességtudó igaz véreb
segítni akartam annak, aki vénebb.
S mert magamat ilyen nagy bajba kevertem,
mostan láncra verve ülök itt a kertben.

Mindezt olvasva már beláthatod,
vendéget egyelőre nem fogadhatok.
Ártatlanul megkötve vonyítok,
de rád csak farkamat csóválva gondolok!

Egy csak a reményem, nekem, ki most árva,
hogyha a levelem egy költő meglátja,
a toldalékrímeket majd mind megbocsájtja.
Brumi

3.

Kedves barátom Prézli Frédi!

Szép, ha egy kutya azt a kort megéri,
amit máig, mint házőrző megéltem,
de lám, mégis hiába minden érdem,
egy kis hibáért láncra verten
három napig szomorúan hevertem.
Miért csináltak a bűneimről listát?
Megfoltozták már azt a reverendát!

De közelünkben újabb szörnyű zaj volt.
A paplak előtt három asszony gajdolt,
és azt vetették egymásnak szemére,
ki hívta meg a pátert estebédre,
és múlt vasárnap melyikükre nézett,
miközben elmondta a szentbeszédet.
Összekaptak, és egymás haját tépték,
ettől már én is dühbe jöttem végkép.
Gondoltam kifutok s rendet teszek menten,
de megláncolva, bizony nem mehettem!
Így aztán jó kutyának lettem kikiáltva,
aki nem támad, s nincs szüksége láncra.

Ez ám a furcsa láncolat,
a lánc miatt vették le láncomat!
Így lett a láncolásnak vége,
és kutyatápot is kaptam ebédre.

Most meg vagyok egy kissé keveredve,
egy hű kutyának bizony rossz a kedve,
ha nem tudhatja, mit is várnak tőle:
mint eddig mindig, legyen a rend őre,
vagy hagyja, hadd verje fejét a falba
ez a nagyszájú, bolond asszonyfalka..
Soraimat ma azzal zárom, Prézli!
Az embereket a kutya sem érti.
Vau!

II.

1.

Kedves Alfréd!

Mindenkinek lehet némi múltja.
Aszondom, ne említsük fel újra!
Morrantásom régen korrigálva,
Mindent megtalálhatsz a levéllistádba'.

Viszont! Tudod-e te kedves öleb, Prézli,
hogy amiket írunk, egy macska is nézi...?
Érti, mit ugatok el neked!
Honnan tud egy kandúr nyelveket?

Azt hittem dobok egy hátast:,
ezt úgy képezték ki,
mint három per hármast!
Vagy a "Rigó utca" talált ki egy újat:
levelező listán macskákat is oktat...?
Aki megfizeti, bármi nagy az ára,
annak "Macskanyelvét" kutyanyelvre váltja!

Üzenem a pletykás kandúrnak kereken,
ha este miatta elverik fenekem,
farkánál fogva egy vödör vízbe mártom,
hogy többé semmilyen kutyának ne ártson!
Ne nyávogja dolgainkat szerteszét,
inkább fogja meg a templom egerét.

Brumi
 


2.

Kedves Alfréd!

Persze!
Ha egy macskának van elég mersze,
hogy télvíz idején a kutyaházba
költözzön belső zsigerig átfázva,
jól jön akkor a kutya bolhás, nagy bundája,
mit nyáron kicsúfolt világ hallatára!
Egyszer a barátom, máskor ellenségem,
alaposan becsap, ha nem vagyok résen.
Brumi így, Brumi úgy! - dorombol a csalfa,
de a tejet, tejfölt mind maga felfalja.
Egy cseppet se hagyna a szomjas kutyának,
körmét mereszti, fúj, úgy védi a tálat.
Bosszút állnék rajta, én se adok csontot,
de ő nem szereti azt a kemény koncot.
Mikor megkergetném, máris jön a gazda,
hízelgő cicáját ő bizony nem hagyja.
A sok álnokságnak mindig az a vége,
én kapok söprűvel az orrom hegyére.
Hogy ezt mind kibírom, nem vagyok tán mulya?

Üdvözletét küldi
Brumi, a vén kutya.

3.

Barátom, Alfréd!

Elmondom neked,
mindazt mi nyomja
kutyaszívemet.

Tudod, hogy a kutyák erkölcse tiszta,
(többnyire), bár néha meglehet,
találni köztünk néhány gyenge jellemet.
A macskák álnoksága köztudott.
A többségük gonosz? Nem is mondok nagyot.
Ismertem Lucát. (Sziámi cica).
Már mondhatom, béke poraira.
Ő volt a ház kedvence, és mi volt a hála?
A könyveket a polcról, sorban ledobálta.
Mondják, hogy szobatiszta volt. Nem is lopott.
Otthon. De láttam, hogy a szomszédból
fél tábla szalonnát hozott.
Azt gondolod, talán megette?
A fűre azonnal letette.
Ott hagyta kárba veszni a jó vacsorát,
mint mondják , akár eb a Sza…harát!
Ellopni azt, amit nem is szeret?
Gondoltam kleptomániás lehet.
De mit tesz Isten! Meglátta a szomszéd
a kamránál, amint kiosont onnét.
A szalonnát nem kérte vissza,
ennek pedig csak az a titka,
hogy az emberben él egy nagy utálat,
nem eszik olyant, mit megnyalt egy állat.
- Pfuj! Rajta van a Luca cica nyála!
Így lett finom a kutya vacsorája.
Ízlett bizony, különösen a bőre...
csak hát zsíros volt, és f.. futottam tőle.

Azóta elmúlott már rólam ez az átok,
de neked - bocs- hasonlókat kívánok!
Luca pedig, a bűnös, lopós pára?
Másnap a szomszéd a kertben elásta.

Soraimat egy jó tanáccsal zárom:
Egy macskának se higgy soha kis barátom,
Mert szava annyit ér, mint a kutyagumi!.
Csahos barátsággal üdvözöllek:
Brumi
 

 

III.

1.

Prézli Alfrédnak


Amíg szuflámból nem fogy ki a rím,
elmondom, hogyan telnek napjaim.

Nehéz kutyának lenni kedves Prézli!
Ki kutya nem volt, az ezt meg sem érti.
A szolgálat, az őrzés folytonos.
Míg fiatal vagy, ezzel vígan végzel,
De vén kutyának biztos, hogy csak kényszer,
hisz' szunyókálni úgyis hajlamos.

Én egész éjjel körbe-körbe járok,
figyelek, jönnek-e gonosz betyárok,
és jelentem, ha rendben a határ.
A délután jó. Alszom egy-egy órát,
úgyis azt mondják, a kutya csak lófrált,
…és délutáni pótlék úgyse jár.

Rövid levél ez. Ennyit mondhatok.
A többit mind megírták a lapok.
Brumi


2.

Orrunk után

A gazdám mérges. Nem értem, mi végre
kell haragudni egy-egy utcanévre?
Még szélütést kap, s az okozza vesztét,
hogy az utcánkat megint átnevezték.
.
Ha valaki hallgatna a kutyákra
nem írna nevet az utca sarkára..
Inkább az orrokat fejlesztenék,
hogy szag után igazodjon a nép,
hisz' mi, kutyák olvasni nem tudunk ,
az utcákon mégis jól elvagyunk..

Elképzelem, ha jönne üzenet,
a postás szagolná a levelet,
aztán szaladna, akár egy kutya...
Szerintem soha nem lenne hiba!

Végül, akinek legjobb a szaglása,
az a ranglétra legtetején állna.
Ez igazságos lenne, s én úgy éljek,
nem támadhatná semmiféle érdek.
Ha romlana a szaglás öregedve:
leválthatnák, hiába lenne kedve
maradni még. Bizony leváltanák
a jobb szaglású okosabb kutyák!

Megkeveredtem, ne haragudj Prézli!
Hiszen nem is kutyákról kezdtem írni.


3.

Brumi kutya újabb levele

Tudod Prézli, szeretem a helyem,
de mégis van pár észrevételem.
Mintha a gazdám néha irigy lenne
az eddigi költői sikeremre.

Eldaloltam hajnalban, amit írtam,
oly dallamosan, ahogyan csak bírtam,
ő meg dühöngött, fenyegetett lánccal,
na persze, a gazdámra ez is rá vall.
Pedig ő is mond verset, - neki tetszik-
na de a híre ettől nem növekszik.

Nekem, ahogy csak egy kis dalba kezdtem,
a szomszéd Malvin integetett menten,
s azóta is hívogat eleget,
menjek, csináljunk apró ebeket.

Engem hívott! Nem a gazdámat!
Hát nem csoda, hogy így irigység támad.
De legyen béke s csend az udvaron,
inkább Malvint a gazdámnak hagyom!
 

 

 

4.

Brumi a chipről

Nem újdonság az én hírem:
népszámlálás volt nemrégen.
Gazdámat is számba vették,
hogy mindenben kiismerjék.

A szomszéd kutyák azt ugatják,
Hogy már őket is számolják.
Nem értem az embereket.
Chipet kapunk. Az mi lehet?
Hova szúrják, farba, hátba?
Biztos nem csak a bundánkba.
Ha fülembe, azt nem bánom.
Máshol senki ne piszkáljon!

Chíp engem már elég bolha,
nem kell chipért menni boltba,
orvoshoz, se patikába.
Úgy gondolom a chip drága
De ha gazdámnak megéri,
nem szólhatok semmit, Frédi.
El kell tűrni, amíg lehet,
bár vonyítunk majd eleget,
szót fogadunk mi az úrnak!
A kutyák mindent kibírnak.
Nem lehetünk szabad ebek.
Ha kószálunk, felismernek.

Azért van ám némi haszna:
Aki chipes, azt a sintér
eztán már nem bánthatja.
Persze, ha a sintért nézem…
Ért-e hozzá? Bizony kétlem!

Lesz, ahogy lesz, be kell látni,
velünk megtörténhet bármi!


5.

Néha csirkenyakakról álmodom…



Nagy hírem van Prézli! Hála a keréknek,
egyszer lenn, egyszer fenn! Változik az élet.
Jövőre már jobb lesz, azt csak ki kell várni,
addig meg türelem, hisz történhet bármi.

A gazdám színhúst vett. Ette sülve, főve,
nekem egy falatkát se adott belőle.
Levesébe meg a velős csontot tette,
s megette a velőt pirítósra kenve.
Kifőtt, marhacsonttal kínált engem- mért ne?-
Azt szerette volna, hogy pitizzek érte!

Elfogadtam persze, de mikor nem látta,
kivittem a kertbe. Ott a csont elásva.
Az úr meg a párja meghízott kövérre.
A kutyahűségnek hol maradt a bére?

De fordult a kocka, én már alig várom!
Nyugdíjba megy gazdám tavasszal, vagy nyáron.
Farhátat vesz eztán, csirkenyakat délre,
annak bőrét, csontját megkaphatom végre!
Nálam boldogabbat a világ nem láthat,
fenékig kinyalom... majd a kutyatálat

.

 
 

 


 
 

 

 
 


 

 

Geisz László versei: 

  A  mi cicáink


Egy éve már, hogy nagy lett a családunk,
Hisz' macskákat leltünk a fű között,
Két apróság, Venyige és Csetresz,
Egy éve már, hogy hozzánk költözött.

A gazdájuk veszni szánta őket,
Kertünkbe dobták át a két cicát,
Mindkét csöppségünk a lábát törte,
És keservesen hallatta szavát.

Emlékszem, hogy kezdetben cicáink,
Ezt, ma már, szinte hinni sem lehet,
Cicamama cicijének híján,
Szemcsepegtetővel kaptak tejet.

Azóta cicáink, nagyra nőttek,
Amit lehet, azt tőlünk megkapnak,
Ha nem lennének, hiányoznának,
Szeretetért szeretetet adnak.

Életük csak egy hajszálon múlott,
Szemükben, már csillog az értelem,
Mert az állat sosem tenne ilyet,
Csak ember lehet ily embertelen.

 

Mici, a cica

Megszületett Mici cica,
Mici cica él.
Jaj de nagyon pici állat
Ez a Mici még!

Kinyitja a pici szemét,
Mici cica lát.
Jaj de nagyon picike a
Mici cicahát!

Cicizik a Mici cica,
Picit enni kell.
Jaj de nagyon finom is a
Cicamama tej!

Cseperedik a mi cicánk,
Mici cica jár.
Jaj de nagyon elfárad a
Pici cicaláb!

Szomorú a Mici cica,
Mici cica sír.
Jaj de nagyon tud fájni egy
Pici cicaszív!

Tükör előtt ül a Mici,
Nézi bajuszát.
Jaj de nagyon hiú állat
Ez a cicalány!

Dorombolásból Micinek,
Soha sem elég.
Jaj de nagyon tud örülni
Ez a cicanép!



 

 

 

Macska ül az egeremen

 

Macska ül az egeremen,
Elzavarnám, nem tehetem.
Ő a családunk kedvence,
Feleségemnek védence.

Venyige csodaszép állat,
Íróasztalon is járhat.
Mellettem ül itt a széken,
Miért teszi, nem is értem.

Billentyűzeten sétálva,
Kontárkodik a világba.
A monitort körbe járja,
Ki van benne, nem találja.

A farkával nagyot legyint,
Egeremre ül már megint.
Pedig elmehetne végre,
Már rég kattintanom kéne.

Billentyűzetemen járkál,
Írásom más lesz a vártnál.
Valahogyan csak kibírjuk,
Verseinket ketten írjuk.


 

 

 


					
Vadászik Marci eleget:
most fogott épp egy egeret.

Még játszik vele s tervezi,
hogy uzsonnára megeszi.

Kérleli Cinka: – Ha lehet,
adj belőle egy keveset!

Marci csak morog: – Van eszem!
Én fogtam, magam megeszem. 
 
 

 

 

 
Kamarás Klára: 
Cinka cica & Kandúr Marci
kalandjai.

Tavaszodik fű, fa , virág,
Illatos  az egész világ
Kandúr Marci Cinkát hívja:
– Gyerünk ki a rétre!
Egy hatalmas fészket láttam
Egy dúc tetejébe’.
Lehet abban néhány csodás
Fióka, vagy madártojás,
Jó lenne ebédre!

A két cica iparkodik,
versenyezve kapaszkodik,
száját nyalja előre.
Azé lesz a legjobb falat ,
Ki először feljut a dúc-tetőre.

– Mi repül itt, helikopter?
Repülőgép? …Nem hiszem.
Nem szokott az kelepelni!
Marci drágám, baj lesz ebből!
Jaj de, dobog a szívem!

–Cinka lelkem, fussunk haza,
Hisz’ ez gólyafészek!
Ha meglát a gólyamama,
Nagy csőrével alighanem
Fejbe kólint s véged!

 

 

- Mit gondoltok, mit találtam?
Madárkát egy kalitkában!

– Gyere ki te szép madár,
oly régóta nézlek már!
Alig várlak, úgy szeretlek,
ne félj tőlem, nem eszlek meg!

– Mondd csak Marci, ha kijönne, 
kettőnknek is elég lenne?

               

 

 

 

 

                                                                                                                            

Őri István versei:

Macskakereső


Itt a cica, hol a macska?
konyha padlón ott a mancsa.
Tejes pohár földön hever,
macska-fajta mindent lever!
Most bújjál el, mert megfoglak,
tejes bajszú, elpáhollak!
Macska helye nem a spájzban,
még kevésbé a konyhában!
Tessék menni egér után,
nem heverni fél délután!
Szegény cica, mi lesz veled,
kergetheted az egeret.
Szép napoknak itt a vége...
Jaj, neked, te csúf egérke!
 

 

 

A torkos macska

Sicc! Te macska!
Szégyentelen!
Nem fogadsz szót soha nekem!
tejbe-vajba fürösztelek,
parizerrel megetetlek.
De hát neked mindig más kell,
alig várod: menjek már el!
akkor aztán mindent szabad,
egérnépség hozzád szalad!
Együtt mentek be a spájzba
jót harapni a kolbászba,
sajton lyukak, egérrágta!
apró nyomok a konyhába’.
Nade hogyha hazajövök,
rossz világ lesz, el nem szöktök!
új napirend lesz behozva
nincsen kolbász, nem lesz torta!
Szobafogság, macskaketrec,
száraz kenyér, sótlan perec,
azután meg egérfogás,
uccu neki! nincs kifogás!
Ha egérnek híre-hamva,
ha a sajtnak lesz nyugalma,
ha a kolbász egyben marad,
akkor újra mindent szabad!

Egérmesék

 I.
cin-cin, kisegér, 
azt hiszi, hogy ideér
fut a macska körbe-körbe, 
beleesett a vödörbe
egérlyukból ki-ki lesünk,
Cirmos Cicán jót nevetünk!
   II.
azt hitte a kis egér,
megfogja a macska
oka volt a félelemre,
hosszú volt a farka
igyekezett elrejteni,
gombolyagba feltekerni
de a Cirmos észrevette,
Egér Komát megkergette
fut az egér árkon-bokron,
erdőn, mezőn, akácsoron
ki a házból, be a csűrbe,
Cirmos Cica messze űzte

 
 

 

 
 

G. Ferenczy Hanna:

A  Cicó

Hintaszékben ül a Nagyi
Kötőtű villog kezében
Köt nekem  szép  sálat, sapkát
Mosoly bujkál a szemében.

Puha fonal gombolyagok
Ugrálnak a kis kosárban
Ugrásra kész a Cicó is
Ugyan mit gondol magában ? 

Égnek áll a füle, farka
Nem dorombol, nem is ásít
- Vigyázz Nagyi, mert a Cicó
Kosaradban kotorászik.

Pofozgatja, kiborítja
Gurulnak a gömbök szerte
Mondja is a Nagyi rögtön:-
- Ejnye te kis szedte-vette!

Csupa gubanc lett a fonal
Kikapott a Cicó nyomban
- Közben meg egy kis egérke
Ott viháncolt a sarokban.


 

 

 

 

 

 

Péter Erika:
 
Macskacsárda
 
Stanci néni padlásán
nyávognak a macskák,
mintha mind a százuknak
húzgálnák a farkát!
 
Nyivákolás, ramazuri,
mi lenne más? Macska-buli!
Kandúr Miska nyitott ivót,
 épp most tartják a megnyitót.
Szól a macskamuzsika.
Fő a macskavacsora.
Előétel, gulyás és sült.
Nem tudjátok, miből készült?
Hordóból tejet csapolnak,
a kutyák meg lenn csaholnak.
Minden cica tejet iszik,
ettől le sem részegedik.
Cirmike a legjobb táncos,
felkéri egy főtanácsos.
Kiderül, hogy falába van.
Cirmi szól, bocs, inkább magam!
Nem kell már soká várnia,
követi a kompánia.
Ropják a friss macskacsárdást,
nem kímélik egymás lábát!
 
Stanci néni alig bírja,
feje fáj, az orvost hívja.
Meghallgatja bölcs tanácsát:
Söprűzzön ki minden macskát!



 

    

 

Lelkes Miklós:

 

Cica

Ez a cica de hamis!
Látta, aki látta:
mivel az ágy jó puha,  -
belebújt az ágyba!

Node, kérem, ki látott
doromboló ágyat?
Így az ágyból kiűzték
bajszos kiscicámat.

Később hallom: igencsak
dorombol a szekrény!
Bosszankodtam a cicám
álomszuszék kedvén.

Ez a szekrény azóta
furcsa dolgot láthat:
előtte az egerek
lábujjhegyen járnak!

                 

 

 

 

  Kajuk Gyula: 

Mesefa   

Mesemondó öregapám

a domboldalra néha kiült,

 verseket  mondott nekem
órákon át;

s a vasárnap délelőtt  repült!

 

Ő már rég nem él, de a minap

arra jártam véletlenül

és láss csodát!

Mit találtam hűlt helyén?!

Egy varázsos kis mesefát…

 

Leültem a régi helyre

s elég volt pár pillanat

áradni kezdtek a régi mesék;

és furcsa, fényből szőtt karikák

felidézték nékem Nagyapát…

 

 


Mesefa
(Fotó: Schweitzer Szabolcs, Fényecset Fotóklub)

 

 


 



 

 
 

Heverdle Géza:

 

Klárika és a fecske

 

Karácsonykor lesz négy éves

            az én kis unokám,

Aki a korához képest

            túl okos is talán…

Legyen az vers, tündérmese,

            érdekli őt minden,

És lélekkel gyönyörködik,

            a szép természetben…

Megsiratja a mesékben

            az anyátlan árvát…

És jó szívvel odaadja

            a legszebb babáját…

A sok mesét, a sok verset,

            mind kívülről tudja,

S játék közben babáinak

            sorra mind elmondja…

 


 

Alkonyatkor kiültünk a

            Virágos kis kertbe,

Unokámmal az ölemben

            elmerengve, csendben …
A kőfalra pihenni ült

            egy fiatal fecske,

Frakkhoz hasonló ruhája,

            hófehér a melle…

Felragyog Klárika szeme,

            pirul  az orcája,

Így kiállt fel, amikor  a

            kis fecskét meglátja:

Nézd, Nagypapám ! … Milyen édes,

            ott a falon … látod?...

Tedd fel hamar szemüveged,

            úgy jobban  meglátod …

Nézz csak oda … Nem ottan van …

            hanem kissé arrébb

Jaj! De drága, de gyönyörű,

            „ intelligens  veréb”

 

 

 

 

 

Mosolyogva megöleltem,

nem veréb az: …fecske.

A jó Isten  jókedvében

            frakkba öltöztette …

Lám ! … fehér a mellénykéje,

            Kékes tolla fényes…

Nagyon vigyáz ruhájára:

            Tisztaságra kényes…

 Ősszel elszáll délkeletre,

            hol olyankor nyár van,

De, mert szíve idevágyik,

            visszatér tavasszal…

Rossz szíve van annak, aki

            a kis fecskét bántja,

A fecske a jó Istenke

            kedves madárkája

                         (1936 nyara)

 

 

 

(Fotó: Vajda János, Fényecset Fotóklub)

Kajuk Gyula:
 
Falubolondja
 
Falubolondja
fejibe nyomott
egy mókás kalapot
s a reggeli vidám fényben
eliramodott...
Vékony füstcsík porzott csupán
 talpai nyomán
de kitartott a mosolya
az egész délután..
 

 

 

    

 

 

                                 

 

 
 



(Fotó:Várnagy Vera, Fényecset Fotóklub)

 

Kajuk Gyula:

Fénycsapda
 
Egy szép napon a kis pók
gondolt egy merészet!
Hálójába fogja a Napot…
(nemcsak fényét, az Egészet!)
 
Szőni kezdett egy szép hálót,
erőset és nagyon-nagyot
hogy másnapra feltétlenül
befoghassa majd a Napot!
 
De estig (s gondolom, tán soha…)
ily nagy háló nem is lehet készen!
Így hát a Nap, bár sejt valamit,
mégse fél; nevet az egészen..

 

 

Kajuk Gyula:

Katica álma

Ha egyszer nagy leszek
majd légtornász leszek...
A Virágcirkusz kupoláján
a trapézra felmegyek...
és megmutatom a világnak
az összes pöttyömet...

 

(Fotó: Lang Nándor, Fényecset Fotóklub)

 

(fotó: Vajda Gábor, Fényecset Fotóklub)

 

Kajuk Gyula:

Erdei séta
 
Kicsim, nézz a lábad elé gyorsan!
Ó, hát ide, nem oda!
Látod, a csúszós avarból kinőtt
egy keleti pagoda!
Gombatörzsből lettek itt
a tartóoszlopok…
És csinos tetőcskét mintáznak
a gombakalapok.
Csillogó cseppekből kis harangok
jelzik a jöttödet…
Jaj, szívem, hát hazavinni
e kis csodát nem lehet!